10. Gyermeknap az Állatkertben
10. Gyermeknap az Állatkertben

10. Gyermeknap az Állatkertben

Június 18-án vasárnap immár tizedik alkalommal került megrendezésre a gyermeknap az Állatkertben Élelmiszer Üzletlánc jóvoltából, melyre a becslések szerint 25.000 vendég látogatott el. Ezen a napon minden gyermek számára ingyenes volt a belépő, és a felnőtt kísérőket is féláron látták vendégül. A reggel 9-kor kezdődő rendezvényen színes és a gyerekek ízléséhez illeszkedően változatos programok szórakoztatták még a felnőtteket is, egészen este 6-ig. Az idei év különlegessége az volt, hogy az összes program az afrikai szafari köré épült. Volt például afrikai dob-show, szafari 7 próba, kígyószabadítás, afrikai népdaléneklés, horgászás, íjászat, afrikai kézműves sarok, kéz- és láblenyomat készítés, totemoszlop festés, afro táncház. De a gyerekek kedvéért ezen a napon Eszményi Viki és Heilig Gábor is ellátogatott az állatkertbe, valamint nagysikerű koncertet adott a Bojtorján együttes. A színpadon láthattak a kicsik egy fergeteges bohóc-show-t, egy bábelőadást A rút kiskacsa címmel, egy modern táncbemutatót, valamint egy élőszereplős Micimackó előadást is. A nap folyamán rengeteg ajándékot osztott ki műsorvezetőnk, Acél Réka a Plus partnereinek jóvoltából.